BÍRÓSÁGFIGYELŐ

Beszámoló a miskolci képzésről

2015. június 16. - Bíróságfigyelő

Az egyik résztvevő szavaival:

A bíróságfigyelő programról az egyik barátnőmtől szereztem tudomást. Miután elolvastam a felhívást, azonnal jelentkeztem, hiszen nagyon hasznosnak találtam. Mivel a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója vagyok, bíztam benne, hogy a tanulmányaimmal részben összefüggő témákat érintünk a képzés során.

A miskolci képzést dr. Spronz Júlia (Patent Egyesület) és Tóth Györgyi (NANE Egyesület) tartotta. Az oktatáson négyen vettünk részt. Interaktív volt, sok kérdést tehettünk fel, és ezekre szívesen válaszoltak. Jó hangulatban, gyorsan eltelt a hétvége.

Kiderült, hogy nemcsak hasznos, de érdekes is a program. A kétnapos esemény alatt tényleg rengeteg hasznos információt tudtam meg a párkapcsolati, családon belüli erőszak módjairól, elkövetőiről. Megdöbbentő volt számomra például az erőszakot átélt nők számadatainak látványa magyar és európai viszonylatban is.

Mindezeknek tükrében kíváncsian várom a monitorozás megkezdését. Biztosan érdekes ügyeknek lehetek majd a tanúja. Szerintem hamar el fog telni ez az egy év, és a program végére sok újdonságot meg fogok tapasztalni.

Mindenkinek csak ajánlani tudom mindezt, hiszen a képzésen hallottak valóban felnyitják az ember szemét. Kicsit másképp látom a világot a kurzus elvégzése óta.

Fehér Nikolett

A bejegyzés trackback címe:

https://birosagfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr597547630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása